Papucsok

- Nyitva van a slicced! - mondja a feleségem. A hangjában ijedtség - hogy mások meg ne lássák; és határozottság - hogy azonnal húzzam fel.
Lenézek. Tényleg nyitva van.
Cukrászdában vagyunk, körülöttünk az összes asztalnál ülnek. Körbenézek. Minden szem rám szegeződik. Szerintem, legalábbis. Tétova mozdulatot indítok a bal kezemmel, aztán mégse. Inkább tovább turkálok a somlóimban. Feleségem nem érti.
- Ádám, húzd fel!
- Nem húzom! - mondom halkan, az asszonyt is csitítva.
- De hát miért nem? - kérdi idegesen.
- Mert mindenki minket néz! - sziszegem elvörösödve.
Éva is körülnéz, s egyre hangosabban kérlel:
- Dehogy néz. Húzd már fel, az Isten szerelmére!
- Ne kiabálj már!
- Nem kiabálok!
- Várok egy kicsit, megeszem a somlóim, kevergetem a kávém, aztán mikor már nem foglalkoznak velünk, akkor majd felhúzom.
- Most húzd fel! Senki nem figyel ide! - könyörög majdnem sírva.
Nem azt érzem megalázónak, hogy tárva-nyitva áll az a nyavalyás zipzár, és odabentről kikandikál kockás ingem csücske, hanem azt, hogy mások is látják azt a negyed másodpercig sem tartó mozdulatot, ami összeboronálja a fémfogakat. Ezt nem teszem meg mások szeme láttára. Főleg azért nem, mert most már mind ezt várják.
Asszonyom viszont nem tágít:
- Ádám, ne csináld ezt velem!
- Te ne csináld velem!
- Felhúzod egy pillanat alatt, és kész. - próbál magára nyugalmat erőltetni.
- Nincs kész! Most egy kicsit ne szólj semmit. Edd meg a tortádat, és mikor lanyhul a figyelem, majd elintézem.
Persze nem intézek semmit. Arra sincs erőm, hogy legalább a lábaimat keresztbe tegyem. Úgy érzem, az is megalkuvás volna.
Intek a pincérnőnek.
- Fizetek!
Kihörpintem a maradék kávét, s rámosolygok hitvesemre. Látom, mindjárt fölrobban. Megint körülnézek. Mindenki a tányérjába, csészéjébe menekül. Van, aki nekem drukkol, s akad, aki az asszonynak.
- A többit tartsa meg! - mondom nagyvonalúan a nőnek, ki zavarodottan simítja be nagy fekete tárcájába barna bankómat a többi közé.
Fölpattanok. Felsegítem Évára a kabátot, aztán bebújok a magaméba. Hosszú lódenem a térdemig ér. Alatta matathatnék, de nem teszem. Az utcára lépve viszont azonnal cselekszem.
- Megint nagyon karakán voltál! - mondja gúnyosan a feleségem.
Nem szólok, de büszke vagyok a teljesítményemre.