Papucsok

Szerepek [+]

2010. március 17. 6:00 / Papucsok blog

Szeptemberben vidékre utazom Ádámmal. A három órás kocsiúton végig a lányáról mesél. Hogy lusta, rendetlen és a házimunkában sem segít.

- Ma is fölkelt fél tizenegykor és közölte, hogy nem megy be az egyetemre, mert nincs értelme. "Csak szeminárium lesz, és a tanár - egyébként jóképű pasi - kevesebbet tud mint én!" Mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, járjon csak be szépen az órákra, ha nem is figyel oda száz százalékig, a passzív hallgatással is ragad az emberre valami. A mi időnkben kötelező volt órára járni, állandóan katalógust tartottak. Mire rögtön nagy szájat nyitott: "Jaj, apu, ne gyere már ezekkel az ósdi történetekkel! Minden egészen másképpen volt akkor. Ma kreditrendszer és szabad tanrend van."

Így beszél a maga és a lánya nevében, míg meg nem érkezünk.

Munkánk végeztével segítenünk kell egy egyetemista lánynak méréseket végezni dolgozatához. A lány előbb lekési a megbeszélt időpontot, majd rossz irányba navigál a városból kivezető úton. A terepen egyáltalán nem ismeri ki magát, s nem találja a mérési pontokat. A mérőműszert még bekapcsolni sem tudja, a kijelzett paramétereket egyáltalán nem érti.

Ádám mindezek ellenére rendkívül türelmesen segíti munkáját. Nem úgy bánik vele, mint egy dorgálást érdemlő hallgatóval, hanem mint egy úriember a támogatására szoruló nővel.

Nagy nehezen végzünk.

A városba visszaérve a lány jelezi, hogy a főtér környékén ki szeretne szállni, nem jön velünk Pestre.

- És az egyetem? - kérdezem értetlenül.
- Á, a héten már nem megyek be! - legyint unottan.

Kedd van.

Ádám helyeselve bólogat.

- Persze teljesen felesleges bejárni. Én is itt maradnék a maga helyében. Gondolom kezdődik a szüret, gyönyörű ez a vénasszonyok nyara! Az egyetemen ilyenkor még a fű se nő, sokan még be sem iratkoztak. Érezze jól magát! - kiáltja búcsúzóul az időközben kikászálódott lány után.

Döbbenten nézek rá. Rögtön érti csodálkozásom okát.

- Jó, jó, igazad van... Éva szerint is jó vagyok az aggódó apa szerepében. Kiválóan alakítom a hódító férfit. Szerető férjként tisztán önmagamat adom. Az csapnivaló.

Cimkék: szerepek

Leírás

Hajnal Géza novellái fiúknak, férjeknek és agglegényeknek! (Minden szerdán.)

Keresés

Keres

Cimkék

Ádám (1), anyukák (1), apukák (1), újabb papucsok (1), Éva (1), bakfisok (1), büszkeség (1), bizonyítvány (1), budi (1), család (1), cseresznyefa (1), falikút (1), foci (2), Fradi (1), gatya (1), házasság (3), hieroglifák (1), Kádár János (1), Kazánkirály (1), kocsi (1), meccs (1), Nationalelf (1), nyaralás (1), rock (1), slicc (1), szerepek (1)

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2024, IGEN