Papucsok

A szemeteskocsi nem mozdult. Már régen el kellett volna hajtania a hulladéklerakó tetejéről, hogy néhány perce kiborított tartalmát a hengeres munkagép elegyengesse. A gépkezelő káromkodva lekászálódott kalickájából - a szabályzat tiltotta a kiszállást -, hogy kérdőre vonja a szemetesautó sofőrjét, ugyan miért nem húz már el, ám legnagyobb megdöbbenésére a volán mögött nem ült senki. Átbotorkált a kocsi túloldalára, hátha csak a dolgát végzi szegény fuvaros szélárnyékba menekülve. Ott sem találta. A láncban dolgozó többi henger is leállt már, s pilótáik tanakodtak, mitévők legyenek. Sejtették, hogy baj történhetett, s félelmük be is igazolódott. Egy kékülő bal kéz kandikált ki az összepréselt szeméttengerből. Nyomban munkához láttak, hogy kiássák a szerencsétlenül járt férfit. Csákány kivételével minden eszközt bevetettek a mentéshez, és sikerült kiemelniük az élettelennek tűnő testet. Közben a szeméttelep központjába is eljutott a hír, ahonnan azonnal mentőt hívtak.

Előbb egy helikopterrel próbálkoztak. Kiderült, hogy a légijármű propellere felkavarja a szemetet, ami úgy beakadhat a légcsavarba, hogy kétszáz méteres körzetben mindenki odavész a lezuhanó gép okozta tűzvészben.

Maradt a rohamkocsi. A legközelebbi egy vajúdó nőt szállított éppen a telep közelében épített úton. Az életveszély az életveszély, így a világra jönni készülő csemete a szülészet helyett az összepréselt hulladékok felé vette az irányt, ahonnét nem mozdíthatták el az alélt férfit, nehogy belső sérülései végzetessé váljanak.

A mentők hálózatát figyelemmel kísérik az elektronikus sajtó képviselői: a rendőrökkel egy időben érkeztek a helyszínre a TV2 és az RTL Klub kamerái. Miután a sérült továbbra sem volt kihallgatható állapotban, a nyomozók a főnökét kezdték faggatni:

- Neve?

- Üveges Ádám.

- A magáé?

- Nem, a sofőré.

- Kora?

- Ötvenegy éves.

- Mióta dolgozik a cégnél?

- Nyolc éve.

- Lakhelye?

Ehhez már a személyzeti kartonba kellett pillantania a telepvezetőnek.

- Búzavirág utca 16.

- Megváltozott! - szólalt meg akkor nyöszörögve az élettelennek hitt férfi.

Kamerák az arcára fókuszáltak, a mentőorvos lyukas bádoglavórra térdepelve tartotta a fejét, a kotnyeles riporternők mikrofont nyújtottak a szájához.

- Hogyhogy megváltozott? - kérdezte szigorúan a rend őre, mintha ez lett volna most a legfontosabb.

- El kellett költöznöm otthonról, mert Évának elege lett a gyűjtőszenvedélyemből.

- Mit gyűjt, jóember?

- Kupakot.

A bűz elviselhetetlen volt, a szél cibálta a papírhulladékot, a vajúdó asszony sikoltott a tolófájdalmaktól, a varjak és a sirályok békésen szemezgettek a szemétből. Valahogy mégis meghitt volt a hangulat; mindenki kíváncsian várta Ádám történetének folytatását.

- Hogy összejöjjön a terepjáró. Azért másztam le most is a volán mögül, mert úgy láttam, van egy tucatnyi kék kupak előttem, s nekem már csak egy slusszkulcsos jelzésű hiányzik ahhoz, hogy részt vehessek a nyereménysorsoláson.

Főnöke a fejét fogta, a rendőr a fogai között átkozódott, a kotnyelesek elbizonytalanodtak: érdekelni fogja-e ez az esti műsor közönségét.
Ádám kihasználta a pillanatnyi bizonytalanságot, és a kamerába bámulva beleüvöltötte a mikrofonba:

- Szeretlek Éva! Meglásd, meglesz a kocsi!