Papucsok

Rockerek [+]

2010. május 5. 12:23 / Papucsok blog

Dani tizenhat éves. Nagyon megnyúlt tavaly óta, és az izmai is dagadozni kezdtek. Két éve jár gitárórára, januárban kezdte barátaival a zenekarosdit. Már három koncerten túl van az Eldorádó, belvárosi kocsmákban jutottak fellépési lehetőséghez. Kizárólag kemény rockzene alkotja repertoárjukat: Led Zeppelin, Black Sabbath, AC/DC. A szülők, sőt esetenként a nagyszülők is megjelennek aggódó büszkeséggel, gyarapítva a banda rajongótáborát.

Az Eldorádó eddigi legnagyobb koncertjét a Fészek klubban rendezik. A retró érzés hatalmában tart minden korosztályt, telt ház van már a kezdés előtt negyed órával. Éva, Dani anyja a billentyűs Jani anyjával pusmog a terem végében.

- Kicsit aggódom Daniékért, nehogy a zene miatt rossz társaságba keveredjenek.

- Hát, igen! Mi is sokat rágjuk ezt a témát otthon, Jani eddig kitűnő volt, most pedig már két tárgyból is négyesre áll.

Éva örülne, ha nekik csak ilyen gondjaik lennének: Daninak is van két négyese, de ötöse nincs semmiből.

- Meg ez a hosszú haj is zavar. Ma már Eric Clapton és Sting is tüsihajjal lép fel, akkor nem tudom, a gyerekeknek az miért nem jó.

Közben a pódium előtt állók dübörögni és fütyülni kezdenek, kezdődjék már a koncert.

- Jaj, és ez a sok furcsa srác, akik elkísérik őket a fellépésekre, cigiznek, isznak és ki tudja, még mit...

- Hát még ezek a lányok! Némelyik úgy néz ki gimnazista létére, mint egy harminc éves, hadd ne mondjam mi! Még szerencse, hogy Dani mellett ott van Zsuzsi, aki visszafogja kicsit.

A közönség tombolni kezd, mert a dobos feljön a színpadra. Dobverőit pörgeti a kezében, majd lábbal ütni kezdi a ritmust. Néhány pillanat hatásszünet, majd Dani érkezik, ujjatlan, rikító zöld atlétában, haja koszos gumival copfba fogva, gitárja bal vállára akasztva, kezében sörösüveg, amiből időnként kortyol egyet, miközben minden irányba meghajol. Éva elhűl a látványtól, pedig rajta kívül senkinek, semmi kifogása fia megjelenésével.

Ádám a másik sarokban sörözik a dobos srác apjával. Jól érzik magukat. Éva érzi, hogy férjét most hiába kérné bármiféle nevelési akcióra, úgy dönt, ő maga furakszik előre megregulázni magzatát.

- Daniii! Daniii! - kiabálja felfelé. Olyan mint egy rajongó, csak nem lelkesen üvölt, hanem dühösen.

A gyerek a sokadik kiáltásra észreveszi anyját, de csak a szeme sarkából figyel rá, mert az öttagú zenekarból már négyen benn vannak, s mindjárt be kell lépnie.

- Mondtam, hogy ne igyál sört! Nem jó, ha sört iszol!

Dani nem hallja anyja hangját, de le tudja olvasni a sör szót szülője ajkáról. Tekintetében látja a dühöt, kitalálja, miről lehet szó. A mikrofonhoz lép. Egy mozdulattal csendre inti a közönséget, majd anyjára nézve elüvölti magát:

- Haggyá mááá!

Aztán rögtön a húrok közé csap, s már dübörög is az első szám.

Éva szünetig a csápolók közé szorul, s bár nem ugrál, a dalok végén ő is megtapsolja a fiúkat. A félidőben aztán jó állapotba jutott férjéhez nyomul, s kegyetlenül leszidja Ádámot, hogy nem tett semmit fia neveletlenségét látván.

- Ne csináld már a cirkuszt, Éva! A gyerek most itt rockzenész. Abba a szerepbe meg egy-két sör igazán belefér!

- És te milyen szerepben vagy, ha szabad kérdeznem, hogy legalább az ötödik sörödnél tartasz?

- Eldorádó-rajongó vagyok!

 

Cimkék: rock

Leírás

Hajnal Géza novellái fiúknak, férjeknek és agglegényeknek! (Minden szerdán.)

Keresés

Keres

Cimkék

Ádám (1), anyukák (1), apukák (1), újabb papucsok (1), Éva (1), bakfisok (1), büszkeség (1), bizonyítvány (1), budi (1), család (1), cseresznyefa (1), falikút (1), foci (2), Fradi (1), gatya (1), házasság (3), hieroglifák (1), Kádár János (1), Kazánkirály (1), kocsi (1), meccs (1), Nationalelf (1), nyaralás (1), rock (1), slicc (1), szerepek (1)

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2019, IGEN