Papucsok

Hieroglifák

2010. március 31. 6:01 / Papucsok blog

Ádám, az egyetem egyik legfiatalabb professzora igyekezett példásan teljesíteni családi életében is. Így ha bokros teendői közepette felesége olykor-olykor felhívta, mindent jegyzetelt, amit Éva mondott neki, nehogy valamit elfelejtsen. Fiatal kora ellenére igen szórakozott ember volt, ahogy egy professzorhoz illik. Ennél csak egyetlen rosszabb tulajdonsága volt: olvashatatlanul írt. Kollégái néha csoportokba verődve próbálták értelmezni "hieroglifáit", mégis több utasítása maradt teljesítetlen olvashatatlansága miatt. A professzort ez egyáltalán nem zavarta, sőt, hivatalos levelezésének egy részét is úgy intézte, hogy kézzel írott feljegyzéseit faxoltatta el titkárnőjével. Volt is ebből galiba elég!

Egy decemberi napon Éva határozott hangja köszöntötte a telefonban. Utasítást adott férjének, milyen ajándékot vegyen meg karácsonyra kisfiuknak. Ádám a megbízatást fölírta egy cetlire, majd a papirost nadrágja jobb zsebébe csúsztatta kulcsai mellé. Indulófélben, annak rendje és módja szerint, a keze ügyébe is keveredett a cédula. Nézte jobbról, nézte balról, de fogalma sem volt, hogy mi van ráírva. Tudta, hogy ajándék a gyereknek, de hogy mi az, a ménkűnek sem jutott eszébe. Évát mégse hívhatta fel:

"Bocs drágám, de gőzöm sincs, mit kell vennem, és el sem tudom elolvasni, amit felírtam!"

Kollégái, titkárnője pedig már rég hazamentek bejglit sütni. Szerencsére rémlett neki valami, hogy hol az a játékbolt, ahol az a bizonyos tárgy kapható, hát kocsiba vágta magát, s odahajtott.

Fiatal lány volt az eladó, orra alá nyomta a cetlit, s határozottan mondta:

- Ezt kérem!

A lány nem jött zavarba:

- Mindjárt megnézem, van-e a raktárban.

Ádám elégedetten mosolygott, lám-lám, mégsem ír ő olyan csúnyán, s kíváncsian várta, mit hoz neki az eladó. Megkönnyebbülve sétálgatott a polcok között. Múltak a percek, s csak nem történt semmi. Kis idő múlva észrevette, hogy az "Idegeneknek belépni tilos!" feliratú tábla alatti ajtóban négy alkalmazott - köztük az őt kiszolgáló - nézi meredten a cetlijét. A legidősebb, így a legtapasztaltabb és legbátrabb hölgy megkérdezte tőle:

- Bővebbet nem tud erről a termékről?

- Nem. Csak azt, ami oda van írva - mondta nyugodtan a férfi.

Az eladók újabb tanakodás után hárman is egyvalami mellett tették le a voksot, s elő is hozták a játékot. Megköszönte, kifizette, hazavitte.

Éva elégedetten nyomott puszit az arcára:

- Látod milyen jó, hogy megbeszéltük, mit vegyél?

 

Cimkék: hieroglifák

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

Hajnal Géza novellái fiúknak, férjeknek és agglegényeknek! (Minden szerdán.)

Keresés

Keres

Cimkék

Ádám (1), anyukák (1), apukák (1), újabb papucsok (1), Éva (1), bakfisok (1), büszkeség (1), bizonyítvány (1), budi (1), család (1), cseresznyefa (1), falikút (1), foci (2), Fradi (1), gatya (1), házasság (3), hieroglifák (1), Kádár János (1), Kazánkirály (1), kocsi (1), meccs (1), Nationalelf (1), nyaralás (1), rock (1), slicc (1), szerepek (1)

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2019, IGEN